A karika fülbevaló bárkinek jól áll?
Az általánosítás mezsgyéjére lépni mindig kockázatos vállalkozás, és nem is kifizetődő ötlet. Ami az egyik embernek kétségtelenül testhez és archoz álló, az a másiknak nem feltétlenül. Hiába mondjuk egy adott ékre, hogy az bizony mindenkin éppen ugyanolyan jól mutat, ez hamis elképzelés. Mindig lesznek olyanok, akiknek jobban áll az érintett ékszer, és ez így van rendjén. Ezáltal fedezheti fel minden ékkereső a maga stílusát és személyiségét. Így pedig, nem a hasonlóság, hanem az egyediség válik főszereplővé a választás folyamatában. Tehát azt kijelenteni, hogy igen, mindenkihez passzol, felelőtlenség lenne. Az első és legfontosabb szempont a vásárlásnál, hogy a szíve hangjára figyeljen. Minden egyéb tényező másodlagos. Mindegy mit diktál az aktuális divat, vagy mi a véleménye a környezetében élőknek. Mivel nem nekik kell hordaniuk a választottját. Persze meghallgathatja és értékelheti a hozzászólásokat, de a végső döntés kizárólag az Öné. Ellenkező esetben könnyen érezhetné úgy, hogy rászedték, és hogy csalódott. Végül segítségképpen egy apró, de többnyire helytálló megfigyelés: A karika fülbevaló a hosszúkás arcéleket lágyítja.