Már időszámításunk előtt viseltek gyűrűket, melyek leginkább egzisztenciális üzenetet hordoztak. Aki az ujján hordott ilyen ékszert annak gazdagsága, és presztízse „kézzel foghatóvá” vált. Az ókori Rómában terjedt el aztán a középréteg számára: legtöbbször dekoratív célokat szolgált, de megjelentek idővel az amulettek, talizmánok, hivatali rangot jelző darabok, s a pecsételők is. Az okiratokat ugyanis már évezredek óta a szignózás mellett pecsétgyűrű segítségével hitelesítették. A pecsétnek egyetlen szerepe volt, ám az prioritást élvezett: bizonyította az okmány hitelességét.
Ha az ezüst pecsétgyűrűre tekint jó, ha tudja, hogy elődje egy pecsételő henger volt, melyet jól ismerünk az asszírok, és egyiptomiak történelméből. Ez az alkalmatosság, azonban túlságosan nagynak bizonyult, míg használata macerásnak mondható. Így született meg a lényegesen egyszerűbb, gyorsabb megoldást kínáló, kisebb helyet elfoglaló pecsétgyűrű. A pecsétkövet nem ritkán féldrágakőből faragták ki. Mintája lehetett geometrikus, vagy éppen alakokat, helyzeteket, megtörtént eseményeket ábrázoló. A középkorban a hírnökök is éltek eme remek tárgy előnyeivel.
A 18. századtól aztán elvesztette hitelesítésben betöltött pozícióját, s egyszerű ékszerré avanzsált. Az akkoriban előállított ezüst pecsétgyűrűk, s más alapanyagú társai míves megmunkáltságuknak, alapanyagaik tisztaságának, és formás megjelenésüknek köszönhetően szinten tudtak maradni, s ma is nagyon keresettek.
