A szívünk mélyén persze nagyon is vágyunk arra, hogy lélegzetelállító megjelenésre tegyünk szert, amiben a gondosan összeválogatott ékszer szettek is a segítségünkre vannak. Amikor meglátjuk azokat a nyakláncokat, fülbevalókat, karkötőket, gyűrűket, amik azonnal érdeklődést váltanak ki belőlünk, akkor ritkán mélázunk el azon, hogy azok vajon hogy mutatnak majd együtt. Ennek az a magyarázata, hogy szeretünk spontán módon dönteni, és a hirtelen érkező impulzusok hatására meggondolatlanul megvenni minden olyan gyönyörűséget, ami valamiért elnyeri a tetszésünket. Ez azonban sokszor azt eredményezi, hogy az indulás előtt összeállított ékszer szettek nem úgy sikerülnek, ahogy szeretnénk.
Ahhoz, hogy elégedettek legyünk a végeredménnyel, érdemes odafigyelni néhány alapszabályra. Először is, ha van rajtunk egy feltűnő, például nagyon színes vagy egyedi formával rendelkező darab, akkor a többi esetében a visszafogottság legyen a fókuszban. Az ékszer szettek színkombinációra, formavilágára, illetve díszítettségére is érdemes figyelni, ugyanis nagyon zavaró tud lenni, ha valamelyik ékszer nem illik a többihez. Ha ezeket az egyszerű tanácsokat megfogadjuk, akkor garantáltan olyan ékszer szetteket fogunk viselni, amik lehengerlővé teszik a megjelenésünket - kizárólag a jó értelemben.