A férfi pecsétgyűrű, mint aláírás bélyegző?
Igen, valahogy így indult és teljesedett ki az ékszer története. A pecsétgyűrű tulajdonképpen egy egyedi aláírásnak, azonosítónak számított. A viaszba mártott gyűrűn többnyire az adott család vagy vállalkozás címere szerepelt. A leveleket ilyen módon zárták le - az a mondás, hogy fel kell törni a pecsétviaszt, innen származik. De a hivatalos okmányokat is ezzel a szignóval látták el. Mondhatni egyediségben nem különbözött a mai aláírástól, lévén a címerek nem ismétlődtek. A régi fotók hűen tanúskodnak arról, hogy az ősi ékkialakítás legjobb jelzője a monumentalista. Valószínűleg ebben semmi tudatosság nem játszott szerepet, pusztán a gyakorlatiasság alakította így a dolgokat. Ahhoz, hogy a viaszban kirajzolódhasson az adott „bélyegző”, kellően nagy felületre, aprólékos kivitelezésre és erőteljes barázdákra volt szükség. Nem véletlen, hogy akkoriban a férfi pecsétgyűrű egyáltalán nem, mint csinosításra szolgáló ékviselet létezett a köztudatban, hanem mint gyakorlati eszköz. Elnézve az egyes variációkat, ez nem is csoda, a nagy méretük és a göröngyös kivitelük nagyjából lehetetlenné tette a kényelmes és főleg balesetmentes viseletet. A történelem alakulásával ez a fajta azonosítási módszer mind kisebb figyelemhez jutott. Végül szinte el is tűnt. Aztán amikor újra felbukkant, akkor nevében bár őrizte az őse vonalait, de a megjelenése sokkal finomabbá vált. Végre megszülettek a mindennapi hordásra is alkalmas variációk.
A férfi pecsétgyűrű alkalmi ékszer?
Bár ténylegesen sokat alakult, mondhatni lágyult a pecsétgyűrűk formavilága, azért továbbra sem mindennapi ékvariációk. Többnyire alkalmakon bukkannak elő. De mivel ezen a téren sem minden fekete vagy fehér, így egyes modellek mind méretükben, mind kialakításukban hétköznapokra szabottak, azaz akadálytalanul hordhatóak akár minden áldott nap.
